Réges régen, amikor még a kerek erdőben, békességben éltek
az erdő állatai furcsa dolog történt.
A sünike szeretett volna
barátságot kötni a kis vakonddal. Történt ugyanis, hogy egy este mikor a kis
sünike élelmet keresett az erdőben furcsa dombra lett figyelmes. Mivel még nem
látott ilyet megállt a domb előtt és türelmesen várt. Egy kis idő múlva a föld
elkezdett lassan emelkedni, de nem történt semmi. Majd újra emelkedett, de még
mindig nem történt semmi. Türelmesen várt-várt, mert már egyre kíváncsibb lett
rá hogy vajon mi lehet, vagy ki lehet az, aki mozgatja a földet.
Nem kellett sokáig várnia,
mert egyszer csak egy fekete fejecske jelent meg a domb tetején. A sünike
hangosan és illedelmesen köszönt a kis vakondnak, úgy ahogy az anyukája
tanította de, a vakon úgy megijedt, hogy gyorsan visszabujt a földbe. Sünike
szomorúan és kissé szégyenkezve tovább ment, mert nem gondolta, hogy így
megijednek tőle, pedig ö csak illedelmesen köszönt. Gyűjtött, egy kis élelmet
majd haza ment. Másnap este mikor újra elindult megint talált egy dombot. Most
már eldöntötte halkan és szép lassan fog, köszöni, nehogy megijessze újra a kis
állatot. Várt szép türelmesen, és amikor a kis vakond kidugta a kis kobakját a
föld kupac tetején a sünike halkan megszólalt.
-Szia én Sün Soma vagyok
téged, hogy hívnak?
A kis vakond egy kicsit
megijedt, de nem bujt vissza a földbe, hanem félénken köszönt.
-Szia! Engem Vakond Vilinek
hívnak.
-Kérlek, ne haragudj nem
akartalak megijeszteni tegnap jössz velem játszani?
Jó megyek,de várj egy kicsit
szólok anyukámnak,
Miután Vili szólt az
édesanyjának elindultak játszani. Jókat labdáztak, hamar összebarátkoztak, és
amikor a hold aludni tért ők is elbúcsúztak és haza mentek. Másnap megint
találkoztak és sokat játszottak. Attól fogva minden nap találkoztak és
jókedvűen töltötték el az időt.
Mígnem egy napon eleredt az
eső és Somát nem engedte az anyukája élelemért. A sok víz napokon keresztül
csak esett és a kis sün már alig várta, hogy elálljon, mert már szeretett volna
Vilivel játszani. Mikor végre elfújta a szél a felhőket Soma elindulhatott
élelemért és egy kicsit játszani vakond barátjával. Odaért a dombhoz ahol Vili
lakott bekiabált neki.
-Szia Vili gyere játszani!
Hiába várta nem jött válasz.
Majd újra és újra próbálkozott, de nem válaszolt senki. Soma egyre szomorúbb
lett, mert nem tudta, hogy Viliék házát a sok eső elöntötte és el kellett
költözniük. Addig maradt ott, míg el kezdett hajnalodni és ekkor haza sietett.
Másnap újra elment a dombhoz bekiabált, de semmi választ nem kapott. Napokig
hetekig próbálkozott még talán most is próbálkozik, ha valaki meg nem mondta
neki hogy Viliék elköltöztek. Kedves gyerekek, ha este látok egy szomorú sünit
kérlek, szóljatok neki hogy Vili még mindig a barátja csak elköltözött. Így
talán már nem lesz olyan szomorú, és újra lesz játszótársa. Jó éjt nektek
gyerekek.
írta: Kecsmarik Elizabet 9 éves (2010)
