Egyszer volt, hol nem volt egy csodálatos erdő, hatalmas fák
ölelték körül, és egy piciny patak csörgedezett keresztül rajta. Itt élt egy fa odvában Lulu az erdő tündére.
Vigyázott az erdőre és az ott élő állatokra. Minden reggel ébredés után sétálni
indult és beköszönt az erdő lakóinak. Ma is így történt.
Először a süncsaláddal találkozott. Jó reggelt kívánok, mondta mosolyogva. Sün apó kedvesen biccentett, és nagyot nyújtózott, csemetéi pedig vidáman hancúroztak tovább az avarban. Lulu tovább sétált, és leült a patak partjára és figyelte, ahogy az őzikék a szomjukat oltják a friss patak vizében. Csiripeltek a madarak, harkály apó pedig épp a reggelijét kereste a fán hangos kopácsolás közepette. Egyik pillanatban az őzikék gyors futásnak eredtek és eltűntek a fák között. Lulu felröppent egy fa tetejére és onnan figyelte, hogy mi lehet ez a váratlan esemény ami megzavarta az őzeket. Hangokat hallott, melyek egyre erősebbek lettek, idegenek közelednek.
Egy embercsalád közeledett. Anya, apa és két gyermek. Vidáman, hangos kacagások közepette értek a tisztásra. Lulu a fáról figyelte őket. A gyermekek labdát vettek elő a hátizsákjukból, egymásnak dobálták, míg szüleik leültek a patak partjára egy nagy kőre. Az apa köveket dobált a patakba unott arccal, az anyuka a gyermekei játékát nézte. Micsoda idilli kép ez gondolta Lulu. Az apa elkiáltotta magát, gyertek gyerekek együnk, a két csemete odaszaladt szüleihez a patak partjára és leültek, sok finomság került elő egy hátizsákból,falatozni kezdtek.
Lulu a fáról figyelte tovább az eseményeket, de már Zitával a mókuslánnyal együtt, aki kíváncsiságáról volt híres és Lulu mögé bújva kukucskált. Lulu felhúzta a szemöldökét –hm mondta: Nem tetszik ez nekem, ezek az embergyerekek mindent eldobálnak, ott egy almacsutka, ott egy szalvéta, és egy műanyag flakon eldobva, mutatta mérgesen Lulu a mókusnak. Nem lesz ez így jó, méltatlankodott Lulu , de bízott abban, hogy a szülők rászólnak a gyerekeikre és azok majd felszedik a szemetet amit az erdőben hagytak. Nem így lett, befejezték a tízórait és felálltak, és már mentek is tovább. Lulu nagyon szomorú lett, és arra gondolt, hogy mennyit változtak az emberek, sok-sok évvel ezelőtt még minden másképp volt, nem volt szemét az erdőben, a patakban.
Hirtelen éneklésre lett figyelmes, és ismét erdőjáró embereket látott közeledni . Arra gondolt, hogy elriasztja őket, szélvihart kavar, vagy megkéri felhő barátját, hogy adjon egy kis záport, nem akart az erdőben több embert meglátni aki szemetel. Mókus Zita, megbökte az oldalát..: nézd Lulu egy nagy zsák van az embereknél és mindenfélét bele pakolnak. Lulu figyelni kezdte őket, és ahogy közeledtek, látta, hogy felszedik az eldobott szemeteket. Megkönnyebbülten felsóhajtott, lám-lám mégis vannak emberek akiknek fontos a természet, akik próbálnak vigyázni a környezetükre.
A cserjék mögül kikukucskáltak az őzikék, láttatni engedték egy pillanatra az embereknek magukat, mert úgy gondolták, hogy amiért ilyen jót cselekednek megérdemlik. A sünök is elkezdtek mocorogni az avarban. A szemetet szedegető emberek észrevették őket, egyikük boldogan felkiáltott, látjátok az őzeket, sünöket? Persze, hogy látjuk szólt egy másik ember, tudod akik megérdemlik azoknak az állatok még ha csak egy pillanatra is de megmutatják magukat, és az erdő szépségeit.
A kis társaság dalolászva továbbindult az erdőben, figyelvén a környezetükre és az erdő szépségére. Lulu szíve elgyengült, megtelt melegséggel, és ágról-ágra röppenve követte a kedves idegeneket és arra gondolt, hogy amíg ilyen csodák léteznek, addig az erdő is él és tovább lélegzik.
Először a süncsaláddal találkozott. Jó reggelt kívánok, mondta mosolyogva. Sün apó kedvesen biccentett, és nagyot nyújtózott, csemetéi pedig vidáman hancúroztak tovább az avarban. Lulu tovább sétált, és leült a patak partjára és figyelte, ahogy az őzikék a szomjukat oltják a friss patak vizében. Csiripeltek a madarak, harkály apó pedig épp a reggelijét kereste a fán hangos kopácsolás közepette. Egyik pillanatban az őzikék gyors futásnak eredtek és eltűntek a fák között. Lulu felröppent egy fa tetejére és onnan figyelte, hogy mi lehet ez a váratlan esemény ami megzavarta az őzeket. Hangokat hallott, melyek egyre erősebbek lettek, idegenek közelednek.
Egy embercsalád közeledett. Anya, apa és két gyermek. Vidáman, hangos kacagások közepette értek a tisztásra. Lulu a fáról figyelte őket. A gyermekek labdát vettek elő a hátizsákjukból, egymásnak dobálták, míg szüleik leültek a patak partjára egy nagy kőre. Az apa köveket dobált a patakba unott arccal, az anyuka a gyermekei játékát nézte. Micsoda idilli kép ez gondolta Lulu. Az apa elkiáltotta magát, gyertek gyerekek együnk, a két csemete odaszaladt szüleihez a patak partjára és leültek, sok finomság került elő egy hátizsákból,falatozni kezdtek.
Lulu a fáról figyelte tovább az eseményeket, de már Zitával a mókuslánnyal együtt, aki kíváncsiságáról volt híres és Lulu mögé bújva kukucskált. Lulu felhúzta a szemöldökét –hm mondta: Nem tetszik ez nekem, ezek az embergyerekek mindent eldobálnak, ott egy almacsutka, ott egy szalvéta, és egy műanyag flakon eldobva, mutatta mérgesen Lulu a mókusnak. Nem lesz ez így jó, méltatlankodott Lulu , de bízott abban, hogy a szülők rászólnak a gyerekeikre és azok majd felszedik a szemetet amit az erdőben hagytak. Nem így lett, befejezték a tízórait és felálltak, és már mentek is tovább. Lulu nagyon szomorú lett, és arra gondolt, hogy mennyit változtak az emberek, sok-sok évvel ezelőtt még minden másképp volt, nem volt szemét az erdőben, a patakban.
Hirtelen éneklésre lett figyelmes, és ismét erdőjáró embereket látott közeledni . Arra gondolt, hogy elriasztja őket, szélvihart kavar, vagy megkéri felhő barátját, hogy adjon egy kis záport, nem akart az erdőben több embert meglátni aki szemetel. Mókus Zita, megbökte az oldalát..: nézd Lulu egy nagy zsák van az embereknél és mindenfélét bele pakolnak. Lulu figyelni kezdte őket, és ahogy közeledtek, látta, hogy felszedik az eldobott szemeteket. Megkönnyebbülten felsóhajtott, lám-lám mégis vannak emberek akiknek fontos a természet, akik próbálnak vigyázni a környezetükre.
A cserjék mögül kikukucskáltak az őzikék, láttatni engedték egy pillanatra az embereknek magukat, mert úgy gondolták, hogy amiért ilyen jót cselekednek megérdemlik. A sünök is elkezdtek mocorogni az avarban. A szemetet szedegető emberek észrevették őket, egyikük boldogan felkiáltott, látjátok az őzeket, sünöket? Persze, hogy látjuk szólt egy másik ember, tudod akik megérdemlik azoknak az állatok még ha csak egy pillanatra is de megmutatják magukat, és az erdő szépségeit.
A kis társaság dalolászva továbbindult az erdőben, figyelvén a környezetükre és az erdő szépségére. Lulu szíve elgyengült, megtelt melegséggel, és ágról-ágra röppenve követte a kedves idegeneket és arra gondolt, hogy amíg ilyen csodák léteznek, addig az erdő is él és tovább lélegzik.
Pelyhe Bernadett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése