Sün Soma bánata

Réges régen, amikor még a kerek erdőben, békességben éltek az erdő állatai furcsa dolog történt.

A sünike szeretett volna barátságot kötni a kis vakonddal. Történt ugyanis, hogy egy este mikor a kis sünike élelmet keresett az erdőben furcsa dombra lett figyelmes. Mivel még nem látott ilyet megállt a domb előtt és türelmesen várt. Egy kis idő múlva a föld elkezdett lassan emelkedni, de nem történt semmi. Majd újra emelkedett, de még mindig nem történt semmi. Türelmesen várt-várt, mert már egyre kíváncsibb lett rá hogy vajon mi lehet, vagy ki lehet az, aki mozgatja a földet.

Nem kellett sokáig várnia, mert egyszer csak egy fekete fejecske jelent meg a domb tetején. A sünike hangosan és illedelmesen köszönt a kis vakondnak, úgy ahogy az anyukája tanította de, a vakon úgy megijedt, hogy gyorsan visszabujt a földbe. Sünike szomorúan és kissé szégyenkezve tovább ment, mert nem gondolta, hogy így megijednek tőle, pedig ö csak illedelmesen köszönt. Gyűjtött, egy kis élelmet majd haza ment. Másnap este mikor újra elindult megint talált egy dombot. Most már eldöntötte halkan és szép lassan fog, köszöni, nehogy megijessze újra a kis állatot. Várt szép türelmesen, és amikor a kis vakond kidugta a kis kobakját a föld kupac tetején a sünike halkan megszólalt.

-Szia én Sün Soma vagyok téged, hogy hívnak?

A kis vakond egy kicsit megijedt, de nem bujt vissza a földbe, hanem félénken köszönt.

-Szia! Engem Vakond Vilinek hívnak.

-Kérlek, ne haragudj nem akartalak megijeszteni tegnap jössz velem játszani?

Jó megyek,de várj egy kicsit szólok anyukámnak,

Miután Vili szólt az édesanyjának elindultak játszani. Jókat labdáztak, hamar összebarátkoztak, és amikor a hold aludni tért ők is elbúcsúztak és haza mentek. Másnap megint találkoztak és sokat játszottak. Attól fogva minden nap találkoztak és jókedvűen töltötték el az időt.

Mígnem egy napon eleredt az eső és Somát nem engedte az anyukája élelemért. A sok víz napokon keresztül csak esett és a kis sün már alig várta, hogy elálljon, mert már szeretett volna Vilivel játszani. Mikor végre elfújta a szél a felhőket Soma elindulhatott élelemért és egy kicsit játszani vakond barátjával. Odaért a dombhoz ahol Vili lakott bekiabált neki.

-Szia Vili gyere játszani!

Hiába várta nem jött válasz. Majd újra és újra próbálkozott, de nem válaszolt senki. Soma egyre szomorúbb lett, mert nem tudta, hogy Viliék házát a sok eső elöntötte és el kellett költözniük. Addig maradt ott, míg el kezdett hajnalodni és ekkor haza sietett. Másnap újra elment a dombhoz bekiabált, de semmi választ nem kapott. Napokig hetekig próbálkozott még talán most is próbálkozik, ha valaki meg nem mondta neki hogy Viliék elköltöztek. Kedves gyerekek, ha este látok egy szomorú sünit kérlek, szóljatok neki hogy Vili még mindig a barátja csak elköltözött. Így talán már nem lesz olyan szomorú, és újra lesz játszótársa. Jó éjt nektek gyerekek.

írta: Kecsmarik Elizabet 9 éves (2010)