Palkó az állatmentő

Valahol Európa közepén élt egy talpraesett kisfiú, aki nagyon szerette az állatokat. Barna haja kiemelte nagy, áttetsző kék szemeit. Korát tekintve fiatalka volt még, de ahhoz képest elég ügyes és okos volt, s amellett kíváncsi természetű.

Kedvenc helye a padlás volt. Talált ott egy nagy láda könyvet. Szabad óráiban unalmában elővette a könyveket és lassan, napról napra elkezdte őket olvasni. Ezekben a könyvekben érdekességeket olvasott állatokról, növényekről, nagy hegyekről és időnként folyókról, tengerekről.

Olykor elszomorította, amit a könyvekben látott. Azt írták ezek a könyvek, hogy sok állat és növény a kihalás szélén áll. Ezek közé tartoznak barátai: a Föld leggyorsabb állata, a gepárd, amelyik nem tudja behúzni karmait; kedvence, a tigris és más állatok: a pandamaci, a jegesmedve, a gorillák... A növények közül pedig a hóvirág, a tárnics és sok liliomfajta.

A kis Palkó szomorkodott, majd elhatározta, hogy cselekszik. Bár még sosem járt az erdőn túl, mégis nagy bátorsággal indult útnak. Nem messze tőlük volt egy állatkert. Először a jegesmedvét látta meg – azt, hogy szenved a nagy hőségtől. Aztán továbbment és egy hatalmas bengáli tigris járkált vele szemben. Megsajnálta, hogy kicsi a ketrece, szeretne futkározni egy tágas réten. Ezen elszomorodva tovább ballagott. Elérkezett a majomházhoz, nagy ricsaj fogadta, mert a lakók veszekedtek. Észrevette ott a szomorú arcú gorillát.

Elhatározta, hogy megmenti az állatokat – kinyitja a ketreceket. Előbb a szomszédos pandához ment, majd a gorilla bánatos szemei hatották meg. És persze jöttek volna sorra a többiek is. A vadállatok örömmel futottak ki rácsaik közül. Nagy zűrzavar lett úrrá az egész kerten. Az állatpark igazgatója a lármára kirohant irodájából, a gondozók pedig gyorsan összefogdosták a vadakat és ha lehet, az állatok még szomorúbbak lettek.

Az igazgató kereste, ki a tettes. Palkó önként jelentkezett – elmondta, hogy az állatok iránti szánalomból tette ezt.

Az igazgató megértette, hogy a kisfiúnak ebből a szempontból igaza van: a pandák és a gorillák nagyon értékes élőlények, és kár volna értük, ha kipusztulnának. Arról nem is beszélve, hogy felborulna az egyensúly, ami szép kék bolygónkat jellemzi, de ezek a nagyvadak és más állatok már megszokták a zárkát és szabadon az erdőben ezer meg ezer veszély leselkedne rájuk, így nem engedhetik vissza őket természetes élőhelyükre.

Az igazgató annyit mindenesetre megígért, hogy igyekszik nagyobb területet biztosítani az állatoknak és Palkó előtt a nyári szünetben mindennap nyitva áll az állatkert kapuja és segíthet a gondozóknak az állatok körül.

Ettől fogva a fiú alig töltött időt a padláson, inkább az állatkert körül sürgött-forgott mindaddig, míg felnőttként megalapította saját rezervátumát a távoli Afrikában, ahol azokkal az elefántokkal törődik, amelyeket már nem tudnak munkára fogni. Boldoggá teszi, hogy a szabadban azt tehet, ami kiskora óta az álma volt – megmenti az állatokat a gonosszá vált  emberektől.

Nyerges Nikolett 7. osztályos meséje