Felhőmesék

(részlet)

Az egész egy szép tavaszi napon kezdődött. Pitty és Potty, miután teljesen kimerültek a szokásos 

hajnali fűszál csúszdázás után, elnyújtóztak egy kényelmes lapulevélen, és várták hogy a Nap sugarai 

felemeljék  őket hozzám...

Jaj, még be sem mutatkoztam! Felhő vagyok, Pitty és Potty pedig az unokatestvéreim, vízcseppek. Majd' mindennap találkozunk. Néha én látogatom meg őket, máskor ők jönnek hozzám vendégségbe. Hol is tartottam? Ja, igen.

Aznap különösen izgatottak voltak, alig győzték kivárni, hogy a Nap az uszályom szélére ültesse őket. 

- Képzeld, Felhő! - kezdte Pitty.

- Tegnap különös dolog történt! - vágott a szavába Potty.

- Olyan, amilyenre még a legöregebb Ringató-lakó sem emlékszik - vette át a szót ismét Pitty.

- Még az öreg Nagyothall sem! - így Potty.

- Pedig ő már jó pár horgász-idényt átvészelt - okoskodott Pitty.

- Bizony! - erősítette meg Potty.

- Eléééég! - kiáltottam. Borzasztó, hogy ezek a kelekótya vízcseppek mindig egyszerre beszélnek. - Egyikőtök mesélje el végre, hogy mi történt!

- Majd én - lépett előrébb Potty.- Szóval, tegnap reggel, amikor Zizge,a szitakötő, a reggeli sminkjét ellenőrizte a tó tükrében, különös dologra lett figyelmes.

- Az is elég különös, hogy Zizge a saját tükörképén kívül mást is meglátott - kuncogott Pitty.

- Egy fél dióhéj úszott a vízen, - folytatta Potty. - a dióhéjban pedig két kis zöld teremtmény szundított békésen, az egyikük még mosolygott is álmában. Csak az arcocskájuk látszott, mert állig be voltak takarva egy vadrózsa szirmával... 

Zizge egy darabig körözött felettük, és azon morfondírozott, hogy vajon miféle teremtmények lehetnek. Végül, amikor már a feje is belefájdult a nagy gondolkozásba, úgy döntött, hogy megkeresi Nugéniát, végül is, ő a Tó tündére, csak ismeri a lakóit.

- Nugénia, Nárchatássy Nugénia! Merre vagy? - zizegett izgatottan a szitakötő.

- Itt vagyok, itt vagyok. Mi olyan sürgős? - hallatszott egy tündérrózsa belsejéből.

- Két idegen úszik egy dióhéjban a békaszőlő-telep felé!

- Neked is jó reggelt Zizge! - mászott ki Nugénia zsörtölődve a virág belsejéből.

- Látnod kellene őket! Zöldek, mint a levelibékák, de mégsem azok. Nem is tudom, igazából nem hasonlítanak senkihez sem a Ringató-lakók közül.

- Jól van, jól van. Nyugodj meg már Zizge! Menjünk, mutasd az utat! 

Azzal Nugénia megrázta harmattól még nedves szárnyait, tett egypár próba szárnycsapást, majd felemelkedett Zizge után a levegőbe.

A Tó-lakók még csak most ébredeztek. Álmos vízililiomok nyújtogatták leveleiket a napsugarak felé, büszke tündérrózsák igazgatták szoknyáikat a víz tükrén. A mocsári gólyahírek vidáman köszöntötték egymást, és gondosan rendezgették szirmaikat, hogy helyet csináljanak az érkező méhecskéknek.

Két kis cickány bújt elő álmosan földalatti járatából. Az egyik még álmosan dörzsölgette a szemét, a másik már arra készült, hogy egy lehajló fűszálról a szájába irányítson egy lecsúszni készülő harmatcseppet. Ekkor vette észre a szitakötőt és a tündért.

- Hahó, Nugénia! Hova repültök ilyen sietve?

- Jó reggelt, Ödön! Zizge két idegent látott közeledni egy dióhéjban, a békaszőlő-telep felé, oda igyekszünk - válaszolta a tündér a kíváncsi kis cickánynak.

- Miféle idegenek? - kérdezősködött tovább Ödön, miközben társa még mindig hatalmasakat ásított.

- Hát éppen ezt szeretnénk kideríteni, ne tarts fel minket! - fontoskodott Zizge.

- Gyertek ti is velünk - mosolyodott el Nugénia.

A kis cickány oldalba bökte testvérét:

- Hallod, Szőrmók! Szedd már össze magad! Lustálkodni ráérsz később, most gyerünk Nárchatássyék után!

- Megyek már Dönci, megyek, csak tudod olyan különös álmom volt. Azt álmodtam...

- Jaj, Szőrmók, erre most nincs idő! Szedd a lábad!

Szőrmók kelletlenül feltápászkodott, és elindult  Ödön után. Már jó ideje nyargaltak, amikor Szőrmók egyszercsak megállt.

- Te Dönci, tulajdonképpen miért szaladunk? - lihegte. - Nugéniáék már úgyis odaértek, a két idegen pedig biztos elidőzik itt egy kicsit. Lassíthatnánk.

- Jaj, Szőrmók, te sosem látod a dolgok jelentőségét - állt meg zihálva Ödön is. Hálás volt a sorsnak, no meg Szőrmóknak, hogy végre kifújhatta magát.

- Szóval, - folytatta, - szerintem fontos, hogy időben érkezzünk, és minél hamarabb megtudjuk, hogy kik azok az idegenek. Úgyhogy, gyerünk tovább!

Amikor végre a békaszőlő-telephez értek, már az összes Ringató-lakó ott volt. Ödön ugyanis, minden fűszálnál megállt, hogy alaposan körülszaglássza, hátha abból az irányból jöttek a váratlan vendégek. Hiába jegyezte meg Szőrmók  többször is, hogy az ismeretlenek egy dióhéjban érkeztek, a vízen.

Nárchatássy Nugénia és Zizge a dióhéj fölött köröztek, hol lejjebb ereszkedve, hol felemelkedve, hogy minden szögből jól megvizsgálják a jövevényeket, miközben a kis "csónak" lassan partot ért. Végül a tündér leült egy pitypang sárga fejére és roppant titokzatos arcot vágott. A többiek köré sereglettek.

- Na, mondd már, kik ezek? - kérdezte Zizge.

- Ellenség? - aggodalmaskodott Ödön.

- Nem hinném, hogy veszélyesek lennének, olyan bájosak - vélekedett  Cikk-Cakk, a zöldgyík.

- Bájosak, vagy sem, azért még elég bajt hozhatnak ránk. Ne felejtsd el, hogy miért hiányzik a farkad vége - jegyezte meg epésen Morc, a rák. - Te sosem vagy elég elővigyázatos.

- Jól van, na! Nyakigláb, a gólya csak véletlenül csípte le a farkam. Utána olyan bánatos arcot vágott.

- Különösen akkor, amikor sikerült elsurrannod - vigyorgott Oszkár, a vízipatkány. 

- Emlékszem, hogy egyszer az öregapám  találkozott egy gyönyörű  bogárral, és amikor a kölcsönös  tisztelet jegyében be akarta kapni, az valami förtelmes bűzt engedett ki magából, még most is beleborzongok. Szegény nagyapám... - szólalt meg valaki a fűszálak közül. Csusz Kálmán volt az, a vízisikló.

- Jaj, Kálmánka! Most nem erről van szó - pirított rá a vízisiklóra Puffancs, a futrinkabogár.

- Szerintem igaza van Kálmánnak. Nem árt óvatosnak lennünk - helyeselt Oszkár. - Az Ember már sok kárt okozott nekünk.

- Mi köze az Embernek ehhez a két teremtményhez? - szólt közbe Zizge.

- Hát, nem is tudom. Igaz, hogy zöldek, igaz, hogy picik, de mégis olyan emberformájuk van - válaszolta töprengve Oszkár.

- Meghallgattok engem is, vagy tovább találgattok? - kászálódott le a pitypangról Nugénia, és alaposan letörölgette a hátsójára tapadt virágport.

- Te tudod, hogy kik ezek? - csodálkozott Szőrmók.

- Azt hiszem, igen - válaszolta a tündér.

- Akkor, mondd már! Mire jó ez a titokzatosság?! - dohogott Morc.

- Még a dédanyámtól hallottam, hogy élnek a Városban is rokonaink, amolyan városi tündérek, vagyis inkább manók, hiszen kevésbé olyan tetszetősek, mint mi. Valami régi viszály miatt, amire már senki sem emlékszik, megszakadt velük a kapcsolatunk.  

Ebben a pillanatban az egyik kis manó dörzsölgetni kezdte a szemét. Mindenki feszülten figyelt, Cikk-Cakk még a száját is nyitva felejtette. A manó nyújtózkodott egyet, majd hirtelen kinyitotta a szemét. Igencsak meglepődött, amikor meglátta maga körül a népes seregletet. Gyorsan oldalba bökte társát, mire az is ébredezni kezdett, ásított kettőt és felnyitotta a szemhéját. Ijedten nézett körül.

- Hol vagyunk Bogyó? - kérdezte testvérétől, ugyanis testvérek voltak.

- Hát remélem, hogy ott, ahova készültünk - válaszolta bizonytalanul a másik.

- Ez már a Ringató? - fordult  Bogyó a várakozó kis csoporthoz. Úgy tűnt a két manó közül ő a bátrabb.

- Pontosan - felelte szűkszavúan Morc. - És, ha szabad megtudnunk, ti kik vagytok?

- Bogyó, - hajolt meg a kis manó, - és Maszat, - mutatott a testvérére.

- És hogy kerültetek ide? - fontoskodott Ödön.

- Szerintem ezt már tudjuk - szólalt meg halkan Szőrmók, mire testvére megsemmisítő pillantást vetett rá. Oszkár megpróbálta elnyomni az arcán készülődő vigyort, és komolykodva a testvérekhez fordult:

- Szerintem, Ödön inkább arra kíváncsi, hogy miért jöttetek.

- Pontosan - helyeselt buzgón a cickány.

Bogyó erre bebújt a takaróként szolgáló rózsaszirom alá, és pár másodperc múlva egy levélkével bukkant fel újra. Majd készségesen átnyújtotta, egy kis habozás után, Oszkárnak.

A patkány átfutotta a levelet, azután hangosan olvasni kezdte:

"Kedves Ringató-lakó, aki ezt a levelet olvasod, (mert remélem, hogy végül célba ér a levél), kérlek haladéktalanul továbbítsd Zárchatássy Zugéniának..." Oszkár ennél a résznél megállt, és szélesen elmosolyodott. 

Nugénia ingerülten kivette a kezéből a levelet, és ő olvasta tovább:

"A kényszerűség visz rá, hogy elküldjem otthonról két kis csemetémet. Ez a városi környezet egyre barátságtalanabb. Az Urbanoszauruszok felzabálnak szinte mindent, és az Emberek ellenkezés nélkül tűrik, mintha ez

lenne a világ legtermészetesebb dolga. Minden szürke és sivár. Hol tanulják meg a gyerekeim, hogy mi a szépség?

Tudom, hogy a múltban voltak családjaink közt apróbb nézeteltérések, de kérlek téged Zugénia, emelkedjünk ezen felül, légy a gyámolítója Bogyónak és Maszatnak, ameddig értük nem jövök. 

A barátaimmal megpróbáljuk megtörni ezeknek a csúf, szürke sárkányoknak az uralmát, és amíg ez nem sikerül, jobb ha a gyerekek távol vannak. Majd még kitalálom, hogyan tartsuk a kapcsolatot. 

Előre is köszönöm: unokatestvéred, Gabaly."

..Szóval így esett, hogy a két kis városi manó a Ringató lakóinak vendége lett egy időre. Nicsak, éppen itt jöPitty és Potty.

- Mi újság srácok?

- Teljesen kifáradtunk - szólt Pitty, miközben a Napsugárról az uszályomra ugrott.

- Bizony - erősítette meg testvérét Potty.

- Hol csavarogtatok? - kérdeztem.

- Tudod, tegnap hatalmas zápor volt, amolyan igazi nyári - kezdte Pitty.

- Szerintem, ezt Felhő is tudja. A lényeget mondd, Pitty!

- Igazad van, Potty. Szóval, reggel hatalmasat fűszál-csúszdáztunk Maszattal és Bogyóval. Remekül szórakoztunk. Habár, nem tudom mit szól majd Abigél, ha meglátja a nadrágjukat.  

Szalai Ildikó meséje

Hálásan köszönjük!