Tél végén minden kibúvik a
rejtekhelyéről, a tokjából. A medve barlangjából, a hóvirág a hagymájából jön
elő. A legtöbb ember kedveli a természetet, és szívesen tölti szabadidejét a
házfalakon kívül. Élvezi a nap melegét, a simogató szellőt, a tóparti sétát és
az erdőt. A madarak is azt csiripelik, közeledik a tavasz.
Ebéd utáni
sétájára indult egy bácsi az emeletes házak egyikéből. Meleg sapka helyett
kalapot tett a fejére. Kesztyűre sem volt már szüksége, csak sétabotját fogta a
kezébe, s lassú komótos lépésekkel indult a megszokott sétaútjára.
A két
városrész között keskeny sávban aprócska kertek húzódtak. Sápadt déli
domboldalon egy-egy fehér virág bókolt.
„A tavasz első
hírnökei már kidugták fejüket.„ – gondolta.
A sétabotjával megmozgatta az avart, vidáman kikukucskált egy hóvirág.
Még nézte egy darabig, majd tovább bandukolt.
Egy délceg férfi, kigombolt
kabátban gyors léptekkel igyekezett kutyája után, akit pórázon vezetett. A
kutya, rövid lábait fürgén szedte, gondosan betartva a szabályt, hogy most,
csak a járdán mehet! A fickó éppen telefonált, miközben felfedezte a hóvirágot.
Csak annyit mondott, mindjárt küldök neked valamit. Azzal megállt az út szélén,
mobiljával villantott egyet, majd gombokat nyomogatva motyogott magában: „Ezt
elküldöm neki, biztosan örülni fog.” A kutyus inalt volna tovább, mert tudta,
hamar véget ér az ebéd utáni séta. Gyors léptekkel továbbhaladtak.
Velük szemben andalogva sétált
egy asszonyka, aki babakocsit tolt maga előtt. Halkan lépdelt, csendben járt,
mégis észrevette a hírnököt, a hóvirágot. Mosoly szaladt végig arcán, aztán
alvó gyermekére pillantva tovább sétált.
Pamacs felhők jelentek meg az
égen, a lágy szellő pedig kellemes tavaszi illatot hozott a városba. Panna
éppen hazafelé lépegetett a mamájától. S mint afféle gyermek, fejét ide-oda
forgatva haladt az úton. Hirtelen szembe nézett vele a virág, ami olyan fehér
volt, mint a tej. Leguggolt a karnyújtásnyira lévő hóvirág mellé.
- Ezt
hazaviszem édesanyámnak – határozta el magát, s már nyúlt is, hogy leszakítsa.
- Kislány, ne
szakíts le! – szólalt meg a hóvirág olyan halkan, hogy csak ő halhatta.
- Te tudsz
beszélni? – nézett körös-körül Panna. – Ilyet csak a mesébe hallottam!
- Tudni kell
meg is hallani az ilyen finom hangokat. Te meghallottad – suttogta a hóvirág.
- Miért ne
szakítsalak le? – nyúlt feléje.
- Mert kicsi
vagyok, ki sem nyíltam egészen.
- Az nem baj.
- Különben is
védett virág vagyok! – sóhajtott kérlelő hangon.
- Védett? –
torpant meg Panna.
- Igen. Ami
azt jelenti, tilos a virágját letépni, a tövét kiszedni.
- Egy ilyen
kis virágot is?
- Azt is! –
szól egyre határozottabban a hóvirág.
- Pedig nagyon
szerettelek volna hazavinni az édesanyámnak.
- Ne vigyél
haza! – fogta könyörgőre a kis virág.
- Csodaszép
vagy! – dicsérte a kisleány.
- Nézd meg a
leveleimet, olyan zöld, mint a zsendülő fű – dicsekedett.
- Tényleg.
- Látod a
szirmaimat, olyan fehérek és könnyűek, mint a hab – illegette magát jobbra is,
balra is.
- Édesanyám
örülne neked – próbálkozott Panna.
- Kérve-kérlek
ne tépj le! - rebegte halkan a picinyke virág.
- Ne? –
bizonytalanodott el a leányka.
- Várd meg,
míg kinyílok egészen! Van még egy bimbóm is. Tudod mit? – javasolta a virág –
meséld el anyukádnak, hogy megtaláltál engem. De, hogy ne menj el üres kézzel,
itt egy levelem, ezt vidd el neki.
- Köszönöm –
mondta Panna. – Viszontlátásra!
Szedte a lábát szaporán, mert tudta, édesanyja már biztosan
várja a sarkon. Úgy is volt, várta.
- Hol maradtál
ennyi ideig? – vonta kérdőre lányát.
- Láttam egy
szép hóvirágot, de még nem nyílt ki egészen. Addig is ezt a levelet küldi
szeretettel.
- Ez valóban a
hóvirág levele! - csodálkozott az édesanyja. – Örülök, hogy nem tépted le.
Napról napra kinyílik és megcsodálhatja bárki, aki arra jár. Holnap együtt
megnézzük – azzal átölelte kislányát, aki olyan kedves volt, hogy látott neki
egy szál hóvirágot.
Póth Edit (Póth Jánosné)
Komló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése