Margit néniék
tanyáján voltak, disznók, kecskék, nyulak és sok-sok szárnyas állat. Abból
éltek, hogy szaporították, hizlalták, és eladták őket. Férjével és két fiukkal
együtt, szinte naphosszat dolgoztak. Nagyon örültek, amikor kicsik születtek
vagy keltek. Margit néni kosarakba rakott szalmára rakta a tojásokat, és arra
ültette a kotló szárnyasokat.
Egyik
alkalommal az egyik kosárban egy kacsa ült a tojásain, kettőn egy-egy tyúk, és
a negyediken egy gyöngytyúk.
A faluból
kijártak hozzájuk friss húsért, tojásért, kecskesajtért. Történt egyszer, hogy
Hilda asszony unokájának, Zolikának annyira megtetszettek a gyöngycsirkék, hogy
nem akart hazamenni. Hilda mama addig-addig könyörgött Margitkának, míg az rá
nem állt, hogy eladja az ülő gyöngyöst a kelendő tojásokkal. A hisztiző Zolika
berohant az ólba, ahol a szárnyasok ültek. Azok rémülten ugráltak fel a
kosarakról.
- Meg
kell várni, amíg visszaülnek! - Utasította őket Margit néni.
Amikor mind a
négyen visszaültek, Margitka egy pokróccal kezében beosont, és a gyöngytyúkra
terítette.
- Nagyon lassan guruljanak hazáig, és a
pokrócot csak akkor vegyék le, ha már a helyére tették a kosarat és becsukták az ajtót!
- Aggodalmaskodott Margit néni.
Hilda mamáék
vigyáztak, és nem történt semmi baj. Zolika is lehiggadt, és várta, hogy
kikeljenek a saját gyöngyöseik. Úgy kilenc nap múlva csipogásra lettek
figyelmesek. Megemelték a gyöngyöst, hát három aranyos kiscsibe már ki volt
kelve. Szaladtak a szakajtóért és meleg ruháért! Szépen belerakták, betakarták
őket és bevitték a házba. De észre vették, hogy a maradéktojások közül az
egyik, jóval nagyobb a többinél. Nem bántották, de sejtették, hogy amikor
Zolika megzavarta az állatokat, akkor kerülhetett át a másik kosárba.
Bent egy dobozban
megetették és megitatták a kis jövevényeket. Zolika csak messziről nézhette.
Attól féltek, hogy agyonszorítaná őket. Estére megint kelt négy, és az ötödik
tojás is meg volt repedve. Reggelre kikelt a kiskacsa is a négy csirke mellett,
és délutánra még három. Még négy tojás maradt a gyöngyös alatt, de abból már
másnapra sem kelt semmi. Így az aranyos kiscsirkéket és a kacsát visszaadták a
mamának, hogy melegítse és tanítsa őket enni.
Szegény
kiskacsa csak nézte testvéreit, hogy mennyivel kisebbek és tarkábbak, mint ő.
Ahogy a mama mutatta, enni sem tudott és nem vette a szárnyai alá sem.
Szegényke reszketett a hidegtől és a félelemtől. Szerencsére Hilda mama
észrevette. Bevitte és betette a szakajtóba.
- Kimegyünk a tanyára Margitkáékhoz!
Szólt férjének
utasítóan.
- Visszavisszük a kosarat, pokrócot és az
eltévedt kiskacsát.
Szedelőzködtek
és indultak. Margit néni csodálkozva nézte Hilda mama kezében a szakajtót.
- Gondolom, már a kacsák is kikeltek? - Törte
meg a csendet Hilda mama.
- Azokból nem adunk el.
- Nem venni szeretnék, hanem ezt a kis
kakukkfiókát nem fogadja el a gyöngyös.
Mondta,
miközben átnyújtotta a szakajtót. Margit néni óvatosan becsempészte a többi
kicsi közé a félszeg kiskacsát. Azok már az ő nyelvén beszéltek, és jó meleg
volt a mama szárnyai alatt. Ugyan kicsit félénkebb maradt, mint a többiek, de
meg tanult enni és kiváló úszó lett belőle, de még ma is összerezzen, amikor
meghallja a gyöngyösök hangos kiabálását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése