Hol volt, hol nem volt, volt egyszer
egy kis veréb, akinek a neve Artúr volt. Még fiatal, kis csemete korában
történt, hogy elvesztette szüleit. Nagybátyja és a felesége nevelte föl a
szegény árvát, de úgy szerették Artúrt, mintha csak a sajátjuk lett volna.
Artúr hamar fölcseperedett és kirepült az otthont adó fészekből, aminek Cipúr,
a nagybátyja nemigen örült.
Artúr fiatalabb
korában sokat kérdezősködött szüleiről, hogy miért haltak meg, de Cipúr azt
válaszolta a gyereknek, hogy a levegő miatt, amit Artúr akkoriban nem nagyon
értett. Hiszen miért halna meg egy felnőtt, egészséges veréb a levegőtől? Azóta
nem is nagyon kérdezősködött többet, nem emlegette szüleit.
Történt egyszer azonban, hogy Artúr
egy békés, meghitt vacsora közben mégis egy kínos kérdést vetett föl:
-Cipúr, nem mesélnél nekem anyáról
és apáról? Hogy miért is történt velük az, ami történt?
Cipúrnak majdhogynem torkán akadt egy jókora
cseresznye-falat a váratlan kérdéstől és próbálta elterelni a szót:
-Azt akarod, hogy a finom
cseresznye meg a kolbászvég veszendőbe menjen a légcsövemben?!
-Bocsáss meg, nem volt szándékos.
Szóval mi is történt?
Cipúr köhécselt egy sort aztán egy
nagy sóhajtás után belekezdett mondandójába:
-Hát…szóval…tudod réges-régen még
2010-ben az emberek nem tudták, hogy elpazarolják azt a sok kivágott fát,
ahelyett, hogy örülnének a tiszta levegőnek, amit adnak. Nemcsak kivágták azt a rengeteg fát, még nagy
gyárakat is építettek, amik óriási füstfelhőket köhögtek ki a kéményeikből. Pár
évtized múlva már mindenki tüdőbajos volt, még az állatok se mertek kimozdulni
a levegőre. A te családod is csak bent kuporgott egy eresz alatt, amikor a
világra jöttél te, és élelemre volt szükséged. Ekkor a szüleid kénytelenek
voltak kimerészkedni, hogy ennivalót hozzanak a családnak, de egy hatalmas
füstfelhőbe keveredtek, és nem jutottak levegőhöz…
-Ezt még sosem mesélted – vágott
közbe Artúr értetlenül.
És ezzel le is zárták
a témát és tovább csipegették a gyümölcsöt és kenyérhéjakat. Artúr sose hozta
szóba többet a múltat, de legbelül nagyon dühös volt a világra és az emberekre.
Habár a helyzet javult, az emberek még most se tudták értékelni a levegőt, ami
számukra is az életet jelentette.
Egyszer egy szép
nyári reggelen Cipúr és Artúr éppen egy ház verandáján tébláboltak, amikor egy
kisfiú rohant ki az ajtón egy nagy flakonnal a kezében.
-Tomi, ha nem hozod vissza a dezodoromat, de gyorsan, akkor
nem fogsz ma tévét nézni!-üvöltött egy hang a házból.
De a kisfiú ügyet sem vetett a figyelmeztetésre, tovább
rohangált ide-oda a flakonnal a kezében és fújta mindenfelé a tartalmát. Ekkor
Artúr és Cipúr irányába tartott a sziszegő micsodával, és egy jó nagy adagot
fújt a két verébre. Szerencsére Artúr el tudott menekülni a végzetes spray
elől, de Cipúrt érte egy nagy dózis. Ekkor az előző emberhang gazdája kirontott
a verandára és a fülénél fogva berángatta a kisfiút a házba, ügyet sem vetve a
szerencsétlen verébre, aki a földre esett.
-Jajj, Cipúr!! Lélegezz! Ne add föl! – sikoltott Artúr
jajveszékelve, amikor elmúlt a veszély.
De Cipúr rekedt hangján, ami mellesleg úgy hangzott mint egy
láncdohányosé, ezt felelte:
- Artúr, ne értem aggódj kérlek…azonnal vidd a feleségemet
az eresz alól…és…és pusztítsd el azt a sziszegő fegyvert mielőtt még a Spagyi
családnak is baja esik a túloldalon!
És valóban, a ház túlsó felén lakott egy másik veréb család,
amelyik régi jó barátja volt Cipúrék családjának.
-Nem hagyhatlak itt!
-De, menned kell, ne aggódj értem, jól leszek.
Artúr elvitte a közeli istállóba Cipúrt, és fogadott
anyjának is szólt, hogy mennie kell. Gondolta, ott biztonságban lesznek, még ő
leszámol az ellenséges erőkkel. Aztán gyorsan sietett Spagyiékhoz, hogy
figyelmeztesse őket, mire ők is átmenetileg átköltöztek az istállóba.
-Ugye vigyázol magadra, Artúr?- szólt Csiperke, Spagyiék
lánya.
-Megírérem -felelte Artúr.
-Jajj, hadd segítsek én is! Kérlek! Nem hagyhatom, hogy
veszélybe sodord magad!
-Tudok vigyázni magamra, kedves.
-Nem baj, én azért veled tartok!
Artúr megadta magát, és elmondta tervét Csiperkének:
-Na figyelj, az ablakból támadunk – és arra a keskeny résre
mutatott a fürdőszoba ablakán. – ott tartják az emberek azt a veszélyes,
légszennyező fegyvert. Valahogy el kell pusztítanunk…nem tudom még hogyan, de
majd meglátjuk.
Csiperke helyeselt, majd együtt nekirontottak a háznak.
Artúr amint meglátta az ismerős flakont egy polcon ötlete támadt.
-Én megpróbálok lyukakat ütni rajta, te pedig addig őrködj!
-A csőrömből vetted ki a szót! Máris megyek!- felelte
Csiperke és az ajtó alatti réshez kuporodott.
Artúr eredménytelenül böködte a flakont, míg egyszer csak
leesett. Ekkor lépteket hallottak , ezért elbújtak a légfrissítők, fogkrémek és
hajfestékes dobozok mögé.
-A fene enné meg ezt a kölyköt, tönkretette a dezodoromat!-
káromkodott az embernő. Aztán fogta a sziszegő fegyvert, és elindult vele egy
kuka felé, majd becsapta maga mögött az ajtót. Artúr és Csiperke fellélegeztek,
és gyors szárnycsapásokkal siettek az istállóba, ahol a családjukat hagyták.
Addigra már Cipúr is jól volt,
elmesélték nekik, hogyan sikerült megmenekülniük, és hogy az a flakon
már nem fog ártani senkinek. Azt is elmondták, hogy a kisfiút eltiltották a
tévétől egy jó időre, amikor az anyuka megtudta, hogy verebeket fújkodott a
dezodorjával.
Aznap este a két család nagy lakomát
rendezett, hogy megünnepeljék Artúr és Csiperke hősies tettét. A kisfiú
anyukája a verébcsaládnak kitett pár gusztusos szőlőszemet és kolbászvéget,
hogy legyen mit enniük a lakomán. Artúr, a szülők nagy meglepetésére megkérte
Csiperke kezét, akarom mondani mellső szárnyát, és még aznap megtartották a
lakodalmat. Boldogan éltek, még meg nem haltak a gyárak füstjében és a
hipermarketekben eladott dezodoroktól és légfrissítőktől.
Béres Luca
(2009)
8.b
MVI Árpád Fejedelem Gimnázium, Pécs
Tanára: Kovács-Burján Gizella
Köszönjük szépen a nagyszerű mesét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése