Kati a nagyszüleinél töltötte a
napot. Szép idő volt, felhők csak ritkán takarták el ragyogó kék eget. Kati a
szőnyegen hevert a kis ház tornácán és épp a nyakláncában gyönyörködött, melyet
a kertből szedett gyermekláncfűből fűzött magának. Úgy gondolta, egy karkötőt
is kellene készítenie hozzá, sőt a nagyinak is csinálhatna egyet. A
szúnyoghálós ajtón keresztül a nyári konyhából finom ételek illatát hozta felé
a szellő. Kati ebből már tudta, hogy nemsoká kész az ebéd. Ilyenkor mindig ő
szólt a nagypapájának, hogy hagyja abba a munkát és jöjjön, mert a nagyi finom
étellel várja őket. El is indult a kertbe, ahol a nagypapa éppen a rózsabokrok
között keresgélt.
- Nagypapa vigyázz! – kiáltott
Kati. A rózsának tövise van, és ha megszúr az nagyon fog fájni!
- Drága gyermekem, tudom én azt!
– szólt a nagypapa. Nem is akarom magam felsérteni velük, csak kihúzom a tövek
közül a gyomokat. Tudod Kincsem, ha ezek a gyomok megnőnek, nagyobbak lesznek,
mint a rózsák, és nem láthatjuk tőlük ezeket a gyönyörű virágokat.
- Nagypapa! Nézd mit csináltam! –
mutatta Kati serényen virágokból fűzött nyakláncát.
Nagypapája megdícsérte amiért
ilyen szépet készített.
A rózsákra nézve Katinak hirtelen
eszébe jutott, hogyan lehetne a fűzért még szebbé tenni. Szüksége van hozzá a
rózsabokor egy virágára. Attól aztán bámulatos lenne ékszere!
- Papi! Adsz nekem egy rózsát?
Csak a virágát! Befűzném a nyakláncomba, hogy mégszebb legyen!- kérlelte
nagypapáját Kati.
- Ej, kicsi lány! Rózsát nem
adhatok neked! Levághatnám ugyan a tövisei nélkül is, így nem sérülnél meg
tőle, de sajnos nem tehetem! Mi lenne azokkal, akik a rózsa virágában laknak!
Kati megszeppenve nézett, mire nagypapája
megfogta a kezét és elsétált vele a kert melletti fapadig, mely egy nagy diófa
alatt állt. Leültette őt a kellemes, hűs árnyékban, és mesélni kezdett.
- Mondd csak Katika! Láttál te
már virágtündért?- kérdezte a nagypapa kíváncsian.
Kati tágra nyílt szemekkel
figyelt, aztán a fejét rázta, hogy ő bizony nem látott még semmiféle tündért.
- Ej Katika! Talán nem figyeltél
eléggé! Ők ugyanúgy néznek ki mint te, csak akkorák, hogy elférnek egy rózsában
is, és tudnak repülni, mivel szárnyaik vannak. De lehetnek még apróbbak! Olyan
igazán icike-picikék mint egy kis bogár! A legtöbb virágban van ilyen tündér.
Talán nem is egy! Egy rózsában, vagy tulipánban akár egész családok elférnek!
Csodálkozom, hogy te nem találkoztál velük mikor a nyakláncodhoz gyűjtöttél
virágokat! Én bizony már kilestem néhányat! – suttogta a nagypapa, s huncutan
kacsintott.
- Kati csodálkozva nézett a
nyakában lógó fűzérre, talán kipottyan belőle egy picike tündér, de nem látott
semmit.
A nagypapa folytatta.
- Lehet, hogy azok a tündérek
akik a nyakadban lévő virágokban laktak, épp nem voltak otthon. Képzeld csak
el! Repülnek haza, és nem találják az otthonukat!
Kati már kezdte rosszul érezni
magát a tettétől, és az járt a fejében, hogy többé soha nem szed le egyetlen
virágot sem. Végül elgondolkodott és megszólalt:
- Papi! De hát te is levágod a
virágokat mikor a nagyinak viszel egy csokorral!- érvelt Kati hangosan.
- Igen Kicsim! De én alaposan
megnézem, lakik-e bennük valaki! A tündérek is tudják, hol élhetnek
biztonságban, ezért olyan helyekre költöznek, ahol nem tépik le a virágokat!
Például a mi rózsabokraink közé, vagy a mezők, erdők virágaiba, ahol kevés
ember él.
-Papi! És ha nekem is lesz egy
kertem, ahol nem tépem le a virágokat akkor oda is költöznek majd
virágtündérek?- kérdezte Kati.
- Ha eléggé biztonságban érzik
majd magukat nálad, bizony nagy rá az esély! - szólt a nagypapa mosolyogva.
A kis ház felől harsány kiáltás
hallatszott.
- Kész az ebéd! Gyertek gyorsan!
Ez bizony a nagyi hangja volt.
Míg Kati a nagypapájával kézen
fogva a ház felé sétált arra gondolt, lesz majd egy nagy-nagy virágos kertje,
és annyi tündér lakhat majd nála, amennyi csak akar.
Vége
Gellért Tímea meséjét köszönjük
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése