2013. február 11., hétfő

Apró kincseink



Tél végén minden kibúvik a rejtekhelyéről, a tokjából. A medve barlangjából, a hóvirág a hagymájából jön elő. A legtöbb ember kedveli a természetet, és szívesen tölti szabadidejét a házfalakon kívül. Élvezi a nap melegét, a simogató szellőt, a tóparti sétát és az erdőt. A madarak is azt csiripelik, közeledik a tavasz.

         Ebéd utáni sétájára indult egy bácsi az emeletes házak egyikéből. Meleg sapka helyett kalapot tett a fejére. Kesztyűre sem volt már szüksége, csak sétabotját fogta a kezébe, s lassú komótos lépésekkel indult a megszokott sétaútjára.
         A két városrész között keskeny sávban aprócska kertek húzódtak. Sápadt déli domboldalon egy-egy fehér virág bókolt.
         „A tavasz első hírnökei már kidugták fejüket.„ – gondolta.  A sétabotjával megmozgatta az avart, vidáman kikukucskált egy hóvirág.
Még nézte egy darabig, majd tovább bandukolt.

Egy délceg férfi, kigombolt kabátban gyors léptekkel igyekezett kutyája után, akit pórázon vezetett. A kutya, rövid lábait fürgén szedte, gondosan betartva a szabályt, hogy most, csak a járdán mehet! A fickó éppen telefonált, miközben felfedezte a hóvirágot. Csak annyit mondott, mindjárt küldök neked valamit. Azzal megállt az út szélén, mobiljával villantott egyet, majd gombokat nyomogatva motyogott magában: „Ezt elküldöm neki, biztosan örülni fog.” A kutyus inalt volna tovább, mert tudta, hamar véget ér az ebéd utáni séta. Gyors léptekkel továbbhaladtak.

Velük szemben andalogva sétált egy asszonyka, aki babakocsit tolt maga előtt. Halkan lépdelt, csendben járt, mégis észrevette a hírnököt, a hóvirágot. Mosoly szaladt végig arcán, aztán alvó gyermekére pillantva tovább sétált.

Pamacs felhők jelentek meg az égen, a lágy szellő pedig kellemes tavaszi illatot hozott a városba. Panna éppen hazafelé lépegetett a mamájától. S mint afféle gyermek, fejét ide-oda forgatva haladt az úton. Hirtelen szembe nézett vele a virág, ami olyan fehér volt, mint a tej. Leguggolt a karnyújtásnyira lévő hóvirág mellé.
         - Ezt hazaviszem édesanyámnak – határozta el magát, s már nyúlt is, hogy leszakítsa.
         - Kislány, ne szakíts le! – szólalt meg a hóvirág olyan halkan, hogy csak ő halhatta.
         - Te tudsz beszélni? – nézett körös-körül Panna. – Ilyet csak a mesébe hallottam!
         - Tudni kell meg is hallani az ilyen finom hangokat. Te meghallottad – suttogta a hóvirág.
         - Miért ne szakítsalak le? – nyúlt feléje.
         - Mert kicsi vagyok, ki sem nyíltam egészen.
         - Az nem baj.
         - Különben is védett virág vagyok! – sóhajtott kérlelő hangon.
         - Védett? – torpant meg Panna.
         - Igen. Ami azt jelenti, tilos a virágját letépni, a tövét kiszedni.
         - Egy ilyen kis virágot is?
         - Azt is! – szól egyre határozottabban a hóvirág.
         - Pedig nagyon szerettelek volna hazavinni az édesanyámnak.
         - Ne vigyél haza! – fogta könyörgőre a kis virág.
         - Csodaszép vagy! – dicsérte a kisleány.
         - Nézd meg a leveleimet, olyan zöld, mint a zsendülő fű – dicsekedett.
         - Tényleg.
         - Látod a szirmaimat, olyan fehérek és könnyűek, mint a hab – illegette magát jobbra is, balra is.
         - Édesanyám örülne neked – próbálkozott Panna.
         - Kérve-kérlek ne tépj le! - rebegte halkan a picinyke virág.
         - Ne? – bizonytalanodott el a leányka.
         - Várd meg, míg kinyílok egészen! Van még egy bimbóm is. Tudod mit? – javasolta a virág – meséld el anyukádnak, hogy megtaláltál engem. De, hogy ne menj el üres kézzel, itt egy levelem, ezt vidd el neki.
         - Köszönöm – mondta Panna. – Viszontlátásra!
Szedte a lábát szaporán, mert tudta, édesanyja már biztosan várja a sarkon. Úgy is volt, várta.

         - Hol maradtál ennyi ideig? – vonta kérdőre lányát.
         - Láttam egy szép hóvirágot, de még nem nyílt ki egészen. Addig is ezt a levelet küldi szeretettel.
         - Ez valóban a hóvirág levele! - csodálkozott az édesanyja. – Örülök, hogy nem tépted le. Napról napra kinyílik és megcsodálhatja bárki, aki arra jár. Holnap együtt megnézzük – azzal átölelte kislányát, aki olyan kedves volt, hogy látott neki egy szál hóvirágot.



Póth Edit (Póth Jánosné)
         Komló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése