A zamatos körte

Tavasz volt, rügyeztek a fák. Az öreg körtefa virágba borult. Ki tudja hányadik tavasza ez már? Finom virágillat lengte be a tájat. A dolgos méhecskék virágról virágra szálltak. Szívták a nektárt, gyűjtötték a mézet, a virágport. Szorgalmasan vitték a kaptárokba.

Közben a kis körtefavirágok elhervadtak. Helyettük apró, zöld körteformák jelentek meg az öreg körtefán. A friss levelek beborították a terebélyes nagy fát.

Jött hűsítő eső, melengető napsugár, gyenge szellő. A kis körték szépen fejlődtek. Már elég nagyok voltak, de még éretlenek, zöldek, kemények.

A gyerekek szerették volna megkóstolni. Kíváncsian nézegették őket. Egyszer az egyik kisfiú leszakított egyet belőle. Hamarosan bele is harapott. Ráncolta a homlokát, - nagyon savanyú - mondta és eldobta. - Ezért kár volt leszakítanod – mondta az öreg körtefa.

- Türelmetlen voltál, nem vártad meg, hogy megérjen, és finom zamatos legyen.

A nyári napsugár tovább növesztette a körtéket, az őszi napsugár pedig megérlelte.

Már sárgulni, pirosodni, puhulni kezdtek. Rengeteg termés volt a fán. Az öreg ágak alig bírták taratani, szinte kérlelték az arra járókat, hogy szedjenek belőle. Szedték is volna, de az ágakat nem érték fel. Erre az öreg körtefa lejjebb eresztette az ágait. Aki szedett belőle és megkóstolta, sohasem felejti el azt a zamatos ízt, aromát.

Én is ettem belőle, és ma is a számban érzem az ízét.

Azóta sok – sok év telt el, sok tavaszt megélt az öreg körtefa. Még mindig zamatosak a körtéi. Még mindig azon a tisztáson áll, ahová valamikor réges-régen két feketerigó lepottyantott egy körtemagot, miközben azon veszekedtek, hogy ki is egye meg.

Ugye milyen jó, hogy egyikük sem nyelte le akkor azt a körtemagot!

Tóth Szabolcs Balázs (10 éves) meséje

Köszönet Balázsnak a meséért!