A magányos eperfa

A vadvirággal teli mező szélén állt egy eperfa. Már nagyon öreg volt, és mindig úgy érezte, nem szereti senki. Pedig nagyon sok madár repült rá, és talált magának menedéket vagy pihenésre való lehetőséget. Amikor pedig megérett az eper a fán, madarak serege lepte meg, és mindannyian nagyon hálásak voltak, hogy több napon keresztül is megvolt a napi élelmük.Sokat álmodozott azon, hogy egyszer talán azt is észreveszi valaki, hogy milyen szép a lombja, vagy azt, hogy milyen sok időn át adott otthont a madaraknak.

Ahogy így gondolkodott, meghallotta a távolból, hogy egy kerékpáron fütyörésző kisfiú tart feléje. Már nem is reménykedett benne, hogy esetleg észreveszi őt, vagy megpihenne, és elidőzne az árnyékában alatta.

Ekkor azonban a kisfiú lassított, leszállt a kerékpárjáról, aztán letámasztotta a fához. Ő maga pedig leült, és dudorászott, majd hanyatt feküdt, és nézte a sok madarat, akik éppen ott pihentek meg a fán a nagy melegben. A kisfiú még maga sem tudja miért, de elkezdte dicsérni a fát, milyen jó, hogy ilyen menedéket ad minden kismadárnak, és neki is, hiszen most igazán nagy hőség van, és jól esik az árnyékában megpihenni.

Az öreg eperfa nem akart hinni a fülének, de továbbra is csak hallgatta a fiút, akinek be sem állt a szája annyi sok mindent elmondott, - csak úgy a levegőbe.

Elmesélte, hogy szüleitől kapta a kerékpárt, mert nagyon jól tanult ebben az évben is, sőt még könyvjutalmat is kapott. Most pedig itt nyaral szüleivel a rokonoknál. Most aztán mindenhová ezzel megy, és nagyon vigyáz rá, mert hiszen megdolgozott érte! Nem beszélve róla, hogy imád kerékpározni. Amikor már kifogyott a mondandókból, csak nézte a fát, és egyre jobban tetszett neki az öreg fa, észrevette a finom termést, és evett is belőle, amit nagyon ízletesnek talált. Amikor jóllakott visszaült közvetlen a fa tövébe, úgy, hogy a hátát odatámasztotta a fa törzséhez.

Ebben a pillanatban egy mély sóhajtásra lett figyelmes.

Nagyon meglepődött, de azt hitte, nem jól hallotta. Ekkor lecsukta a szemét, és hallgatta a madarak csicsergését a fán. 

De abban a pillanatban megint sóhajtást hallott, - gyorsan felugrott, és hangosan megkérdezte: - Ki van itt? – de nem válaszolt senki.

Fogta magát, és újra visszaült a fatövébe. Ekkor valaki megköszörülte a torkát, - a kisfiú ismét felugrott, és elég hangosan megkérdezte: - Ki van itt rajtam kívül?

Majd egy rekedtes hang halkan megszólalt.

Csak én vagyok itt veled, nincs rajtunk, és a madarakon kívül senki.

A kisfiú nem hitt a fülének, és mivel nagyon okos volt, rá is kérdezett, - hogy te a Fa vagy? – és tudsz beszélni?

Igen én vagyok az Öreg eperfa, és nagyon köszönöm, hogy ilyen kedves vagy, hiszen engem már rég nem látogatott meg senki.

A kisfiú még most sem akarta elhinni, hogy egy fa beszéljen hozzá. Gyorsan meg is kérdezte tőle: - Te hogy tanultál meg beszélni?

Azt sajnos én magam sem tudom, hogyan tudok beszélni, csak egyszer régen, amikor itt magam maradtam ezen a helyen, rájöttem, hogy tudok beszélni.

Ekkor az eperfa elmesélte neki, hogy őt egy család ültette, akik itt laktak, és a kisfiú mindig kijött hozzá, hogy megöntözze. De utána elköltöztek a városba, és örökre magányos maradt, hiszen a házat is lebontották, - csak Ő maradt itt egyedül.

Azóta csak a madarak látogatják, és még pihenni sem pihent meg alatta senki.

 A kisfiút nagyon meghatotta a történet, és megígérte neki, hogy majd kijön hozzá, többször amíg itt nyaral a szünetben, hiszen Ő is a városban él.

Az öreg fa nagyon boldog volt, hogy ilyen kedves fiúval beszélgethetett.

Mivel már kezdett alkonyodni, a kisfiú elköszönt majd felpattant a kerékpárjára, és elindult hazafelé.

De még visszakiáltott, hogy holnap újra eljön hozzá.

. Egész úton semmi másra nem tudott gondolni csak a fára, és arra, amit elmesélt neki. Hihetetlennek tartotta az egészet, még a fülének sem hitt igazán.

Amikor hazaért odament a papájához, elmesélte neki a történetet, aki ránézett majd elmosolyodott, megsimogatta a fejét, és megígérte neki, hogy holnap Ő is kimegy vele a jó Öreg eperfához.

Amikor még kérdezni akart valamit, apja csak annyit mondott: - majd holnap, mert most menj fürödni, és feküdni.

Másnap már kora reggel felkelt a kisfiú, mert az izgalomtól alig tudott aludni, - valahogy furcsállta az egész történetet, meg apja viselkedését is.

Ahogy megreggeliztek már indultak is a túrára, hogy meglátogassák az öreg fát.

 Egész úton csak beszélgettek, és apja mindenhez tudott hozzáfűzni valami izgalmas történetet.

Amint meglátták a távolban az eperfát elkezdtek versenyezni, hogy ki ér oda előbb. Amikor megérkeztek alig jutottak szóhoz, mert úgy elfáradtak. Letámasztották a kerékpárt, és a kisfiú üdvözölte a fát, de a fa hallgatott nem szólt! – hiába kérlelte a fiú.

Ekkor odament a papája felnézett a fa lombjai közt, és megsimogatta fa törzsét, és azt mondta neki: Te még meg vagy Öreg eperfám?!

A kisfiú csak nézett, és ekkor a fa hatalmasat sóhajtott, majd ennyit mondott!

Igen, soha nem felejtettem el a gondoskodásodat, de jó, hogy újra látlak. A fiad pedig pontosan olyan jól tud mesélni, mint ahogy te annak idején.

A kisfiú ekkor jött csak rá, hogy akiről a fa mesélt neki tegnap az nem más, mint az Ő papája, és nagypapája.

Percekig meg sem szólaltak, csak ültek a fa alatt, és hallgattak.

A csendet a fa törte meg.

Erre vártam hosszú éveken át, hogy ilyen természetszerető emberek üljenek az árnyékomba, és látogassanak meg, mint amilyenek ti vagytok. De arra álmomban sem mertem gondolni, hogy az látogat meg, akinek köszönhetem az életemet.

A kisfiú hangosan annyit mondott: Bárcsak sok barátja hallhatná, és láthatná azt, ami most itt vele történt.

Ezek után megígérték a fának, hogy minden évben a nyári szünetben eljönnek hozzá, és meglátogatják őt.

Búcsúzóul pedig lefotózták, hogyha hazamennek, akkor is tudjanak emlékezni a jó Öreg eperfára, és annak hihetetlen történetére.

Poczókné Borsányi Évának köszönjük a mesét
Megjelent a "Zöldfülü Péter - Zöldmesék kicsiknek és nagyoknak" c. gyűjteményes mesekönyvben