Egyszer volt, hol nem
volt, volt egyszer egy lovas tanya, mely egy magas hegy lábánál terült el. Itt
lovászkodott József, aki nagyon szerette az állatokat, főleg a lovakat. Egyik
alkalommal egy szürke telivér hátán baktatott felfelé a domboldalon, amikor
szembe találkozott egy farkassal. A ló megtorpant, veszélyt érzett. A farkas
sem mozdult, csak érdeklődve szemlélte a lovat és az utasát.
-De furcsa! – gondolta József. Eddig úgy tudtam, hogy a farkas rátámad az
emberre, de ez az ordas nem nézett ki veszedelmesnek. Előfordulhat, hogy a
farkasokról szerzett ismereteim tévesek?
A találkozás felcsigázta érdeklődését. Kutatásba kezdett. Megtudta, hogy
az emberek erőszakos beavatkozása miatt, ezt a fajt a kihalás veszélyezteti.
Elhatározta, hogy meg fogja ismerni a farkasok életét és megmenti őket a
kihalástól. Egy jurta sátorral,
kamerával, magnóval és az élethez nélkülözhetetlen tárgyakkal kiköltözött a
hegyekbe. A sátrat kerítéssel vette körül, hogy így védekezzen a vadállatok
esetleges támadása ellen. Már kora reggel a távcsövén keresztül szemlélte az
erdőt, de mindössze, két farkast látott az erdőben. Vonyításukat magnóra vette.
Távolról követte őket, hogy megismerje hogyan élnek, mit csinálnak. Az időjárás
télire fordult. A farkasok vastag, meleg bundát növesztettek, amelyen nem hatolt
át a dermesztő hideg. Közben leesett a hó. Mindent vastag hótakaró borított,
fújt a kegyetlen szél, a hó pedig csak esett és esett, mintha soha sem akarna
elállni. A farkasok nem jutottak élelemhez. A vonyításuk olyan volt, mint egy
segélykiáltás. József megsajnálta őket,
így a megszokott útvonaluk mellé, rendszeresen élelmet rakott ki nekik. Míg a
farkasok lakmározták a finom falatokat, gyönyörű felvételeket tudott róluk
készíteni. A farkasok néhányszor odamentek a kerítéshez, mintha köszönetet
akarnának mondani. József óvatosan megsimogatta őket. A farkasok nem
ellenkeztek.
-Telepíteni kellene ide farkaskölyköket! Meg kell próbálni, különben
tényleg kipusztulnak! -gondolta József.
Szerzett is három farkaskölyköt a közeli város állatkertjéből és kivitte
magával a vadonba és ott nevelte. Úgy élt velük, mintha kutyakölykök lennének.
Mikor elég nagyok lettek, József gondolt egyet.
-Felkínálom a kölyköket a farkasoknak, hátha elfogadják.
Már csak a megfelelő pillanatra várt, ami hamarosan el is jött. Egy enyhe
nyári reggelen a farkasok a tábor körül ólálkodtak, amikor József fogta a
kicsinyeket és kitette a kerítésen kívülre.
-A gondjaitokra bízom a kölyköket. Vigyázzatok rájuk! Még segítségre
szorulnak!
A farkasok odamentek és
megszagolgatták őket. A kicsik a lábukhoz dörgölődtek, majd lefeküdtek eléjük,
négy lábukat az ég felé emelték és elégedetten morogtak.
-Gyere, játsszál velünk! – mondta az egyik eleven kis farkas.
Önfeledt játékba kezdtek, majd elindultak a haza vezető úton. Elől ment a
hím, mögötte boldogan ugrándoztak a kölykök, a sort a nőstény farkas zárta.
-Elfogadták a kölyköket! Adott hálát az Istennek József.
Ezen túl mindenhová követte a falkát, és filmre vette tevékenységüket.
Közben telt, múlt az idő. Megtudta, hogy a falkában szigorú szabályok szerint
élnek a farkasok. Mindenkinek megvan a maga helye. A három kölyök közül -akik
közben felnőttek- az egyik szürke hím farkas lett a vezér. Ő határozta meg,
hogy ki egyen először. Nem tűrte el, hogy a fekete szőrű testvére lakmározzon
az ételből az ő jelenlétében. A fekete
farkas lett az elnyomott, azaz az omega farkas. Ő csak a maradékból ehetett,
különben a vezérfarkas nekirontott és megharapta. Nehezen törődött bele
helyzetébe, de nem volt mit tennie a farkas törvény ellen, ezért megpróbált kedveskedni
a vezérnek. Lehajtott fejjel csúszott -mászott előtte.
Ismét kitavaszodott. Az idő jóra fordult. A kölykök ivaréretté váltak, de
utódot nem hoztak.
-Újabb kölyköket kell telepíteni a falkába. Nem adhatom fel, amíg nem
szaporodnak a természetes környezetükben, mert akkor kipusztulnak. –gondolta
József.
Hozott újabb farkaskölyköket, akiket a kis falka ismét elfogadott. Mire
az újabb kölykök felnőttek ismét beköszöntött a tél. Az erdőben nagyon zord
időjárás uralkodott ebben az évszakban. Próbára tett embert és állatot
egyaránt. A gyönyörű vastag bunda megvédte a farkasokat, de Józsefnek kegyetlen
küzdelmet kellett vívni a nagy hideg ellen. Túlélték. Mire a hó elolvadt és
langyos szél járta a hegyoldalt, érdekes jelenségre lett figyelmes. A vezér párt
választott magának. József nem hitt a szemének. Párjaként az eddig elnyomásban
tartott Omega farkast választotta. Minden hová együtt mentek. A többiek pár
lépéssel lemaradva, figyelték szerelmüket. Egyik nap eltűnt József szeme elől
az Omega farkas és csak egy hét után jött elő.
-Vajon hol
volt? –tette fel a kérdést magának József.
A távcsövével
kimondottan őt figyelte. Észrevette, hogy a magányos tölgyfa alatt lévő odúba
tűnik el. Egyik nap, amikor az odú közelében tartózkodott, hogy felvételeket
készítsen, kijött a farkas, körültekintett, majd hívogatóan nézett Józsefre.
-Gyere! Nézd
meg mi van az odúmban! Gyere bátran!
József
óvatosan odament, lehasalt az odú nyílása elé és bevilágított. Három gömböc kis
fiókát látott mocorogni az odúban. Beljebb csúszott és megsimogatta a kicsiket.
József a boldogságtól majd ki ugrott a bőréből.
-
Sikerült! Sikerült! -csak ezt ismételte.
Másnap
elkezdett pakolni. Az állatok megérezték, hogy itt van a búcsúzás ideje.
Összegyűltek. József megsimogatta őket és elindult haza. Egy év után
visszatért, hogy megnézze mi történt az állatokkal. Farkas vonyításra lett
figyelmes. Minden felől sorakoztak a farkasok. Leült egy árok partjára és a
farkasok körülvették. Először a vezér nyaldosta körbe az arcát, majd a boldog
anya folytatta.
-Ez
hihetetlen! Nem felejtettek el engem, úgy ahogy én sem őket.
Vincze Józsefné
Köszönjük a mesét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése