Csodálatos volt a rózsa az ő pompájában. Mint a
bársony, olyanok voltak a szirmai. Színe pedig a hajnal sugarával vetekedett.
Reggel első utam mindig a rózsához vezetett. Nem
tudtam betelni a színének látásával és a belőle áradó illatával.
A kertben, amikor a nyíltak a virágok, a rózsára
hullottak az első harmatcseppek. Versenyeztek a méhecskék is, hogy ki legyen az
első, aki mézet lophat tőle.
A többi virágok, a nefelejcs, a százszorszép, a
bársonyos havasi gyopár, a gránátalma virágai irigykedve néztek a büszke
rózsára. A fenyők, a tujafák is mondogatták: szép-szép a tulipán, a gerbera, de
legszebb a rózsa. Elismerték, hogy ő a virágok királynője. Sorban nyíltak a
virágok a kertben, az orgona, a margaréta, majd késő nyáron a piros és sárga
dáliák. Ám a rózsával nem tudtak versenyre kelni.
Nagyon büszke volt a rózsa, hogy mindenki őt tartja a
virágok királynőjének. Le is nézte a kert sarkában meghúzódó rokonát, a
vadrózsikát. De vadrózsikát nem bántotta, hogy hitványnak, kapaszkodónak
nevezte a rózsa. Ő csak mosolygott titokzatosan.
Eljött az ősz, hervadni kezdtek a virágok,
színesedtek a fák levelei. Megjött a dér és elrabolta a rózsa bársonyos
szépségét. Sírt, zokogott a rózsa és már nem tudott örülni a még melengető déli
napsugárnak sem.
Egyik nap gyerekek jöttek a kertbe, játszva, kacagva,
de nem vették észre a rózsát, ami nagyon fájdalmas volt részére. Felfigyeltek
viszont a sarokban meghúzódó mostohatestvérkére, a vadrózsikára. Odaszaladtak
és kiabáltak:
-
Nézzétek milyen gyönyörű piros bogyók lettek a virágok
helyett!
-
Igen, - mondta az idősebbik – nagyon finom lekvárt főz
belőle a nagymamám. Sok vitamin van benne, és nagyon szeretjük.
Egyik gyerek észrevette a rózsát és felkiáltott:
-
Nézzetek ide, milyen szép volt, és mára milyen csúnya
lett!
A rózsa ekkor értette meg mostohatestvére titokzatos
mosolyát, és megtanulta, hogy senkit sem lehet lenézni azért, mert kevesebbnek
látszik magunknál!
Sebestyén Jenőné meséje
köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése