A rózsamadár legendája

Ez a történet egy különös madárról szól, akinek utódai ma is élnek. Ősei az okos madarak közé tartoztak. Feketén csillogó tolluk miatt a babonás emberek féltek tőlük, de a szürke dolmányosokat elfogadták. A mi madarunk nem hasonlított egyikre sem. Fekete tollú ruháját megőrizte ugyan, de a fején bóbitát hordott, és volt egy rózsaszínű mellénykéje is, mely már szinte fehéresnek tűnt, annyira elütött fekete testétől. Csőre és vékonyka lába pedig narancsszínűnek látszott.

Történt egyszer, hogy ez a szép okos madár elszenderült, és egy csodálatos fehér galambról álmodott. Amikor eljött a reggel, felébredt, majd inni tért. Szomorúan látta a víztükörben feketén csillogó fejét. Elfogta a sóvárgás egy szép fehér tükörkép után. Gondolta, felszáll a Naphoz és megkéri, hogy szolgálataiért cserébe ajándékozza meg a fehér arc szépségével. Hiába marasztalták az övéi, útra kelt. Nagyon magasra szállt, fényes tollait a Nap heve szüntelenül perzselte. Teste egyre tikkadt, de rózsaszárnyai kibírták a nagy melegséget. Amikor megérkezett, bebocsátást kért, és a Nap fogadta őt. Az égi méltóság meghallgatta kérését, elismerően bólogatott amikor rózsamadár felajánlotta szolgálatait, de segíteni nem tudott. Viszont elküldte őt a jóságos Holdhoz.

Újra fáradságos repülés következett. Még az égi ösvény is eltűnt, de a Nap olykor megcsillantotta a reményt, és a rózsamadár így hamarosan elérkezett a Hold házába. A Hold nagyon kedvesen fogadta. Meghallgatta, majd megbízta kisebb-nagyobb próbákkal. Egyszer aztán azt mondta a rózsamadárnak :

- Most már ügyes vagy, és hamarosan letelik szolgálatod ideje. Még csak egy feladatod van hátra : el kell menned a szelek országába és onnan vissza is kell térned hozzám. Ha ezt is megteszed, akkor hazamehetsz a tieidhez.

A rózsamadár elszomorodott, hiszen elfáradt már, és szeretett volna hazatérni. Ennek ellenére nem panaszkodott, mert a Hold szelíden bíztatta. Még az ezüst sugarait is a kis madárnak ajándékozta. A rózsamadár megköszönte az ajándékot és a bóbitájába fonta. A sugarak felmelegítették és megvilágították gyenge testét. Erőre kapott és felrepült. Nagyon sokáig szállt, szinte már nem is repült, hanem úszott az ég tengerén. Szárnyait a fáradságtól alig tudta mozdítani, csak az ismeretlenség szelei repítették tovább. Így érkezett meg szélországba.

Különösen távoli helye volt ez a világnak. A szelek alakították ki az itteni táj csodálatos formáit, kristályosan csillogott minden, a fények játékosan tükröződtek a köveken. A kis rózsamadár sokáig egyedül érezte magát, de később magához hasonló lelkeket is talált. Alaposan körülnézett, feltöltekezett ennek az országnak a szépségeivel is, de mihelyst erőre kapott, repült vissza a Holdhoz. A Hold éppen rejtőzködött, várakoznia kellett. Gondolatai a kristálytiszta szép ország körül jártak. Amikor eljött az ideje, beszélt a Holddal, aki figyelmesen meghallgatta, majd így szólt:

- Jól teljesítetted a szolgálatodat, ezért nyugodt szívvel hazatérhetsz. Akarsz-e őseid közé visszatérni?
- Igen, ez minden vágyam – válaszolta a kis rózsamadár. Ekkor a Hold édes álmot lehelt rá, és amikor felébredt, újra az övéi vették körül. Csupa rózsásszárnyú fekete kis madár repkedett körülötte, sőt még a szelíd dolmányosok is eljöttek, hogy megcsodálják a nagy utazót, aki hazaérkezett az álom tengerén. Boldogan mesélt csodálatos élményeiről, új barátairól, szép tájakról, s mivel a Hold ajándéka még mindig ezüstösen csillogott a fején, madártársai áhítattal lesték minden szavát. Amikor pedig megszomjazott és inni tért, a víz már egy fénylő fehér arcocskát tükrözött vissza. A rózsamadárt fehérbe öltöztette a nagy utazás és az utódai még mai napig is mesélnek egy csodálatos madárról, aki megjárta a kristálytiszta szélországot.

Nyergesy Ildikó

Debrecen, 2009. október 11.

Köszönet a meséért!