Az elhagyott játszótér

Egyszer egy időben, mikor még fontos volt, hogy tisztaságban éljünk, volt egyszer egy szép, rendezett játszótér.

Ne kérdezzétek, hogy hol volt, de volt és ez a lényeg.

   Sokat játszottam ott, azon a játszótéren. Különösen hintázni szerettem, mert ahogy hajtottam mind magasabbra és magasabbra, úgy éreztem, mintha belelátnék a világ összes szegleltébe.

S a hinta énekelt hozzá.

Ha mások is voltak rajtam kívül, Ők nem hallották. Volt, hogy meg is mertem kérdezni valamelyiküket:

- Te is hallod, miről énekelt a hintám?

- Mi? Hogy a hinta? Ugyan! Én csak a nyikorgást hallom!

   Egy idő után úgy éreztem magam, mint a Kis Herceg, amikor már tucatszorta próbálta ki valakin a „nyitott és csukott óriáskígyós” rajzát és minduntalan azt a választ kapta:

„Ez egy kalap.”

Végül meguntam, hogy senki sem hallja rajtam kívül a hinta énekét és én magam is bemagyaráztam magamnak, hogy nem is énekel.

   Aztán leszoktam a hintázásról, de gyakran jártam arrafelé azután is és azt láttam, hogy egyre inkább „lelakottá” válik a játszótér. Mintha mindenki, aki arra járna, letenne egy zsák szemetet, majd nyugodt lélekkel tovább menne.

   Bántott nagyon a dolog. Tenni akartam valamit ellene…

  

Aztán szépen, apránként eltűntek a hintákról az ülőkék, a homokozókból a finom, pergős homok. A padok eltörtek, a mászókák vasai üres tekintettel meredtek felfelé, mintha azon rimánkodtak volna, hátha fentről megjön a segítség…

Majd egy napon, egy vastag sárga szalaggal kerítették körül a játszóteret.

BELÉPNI SZIGORÚAN TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!

Hirdette a felirat.

  

   Gondolhatjátok, milyen érzés volt!

Csupa gisz-gaz a terület.

Szemét mindenütt.

Szél Jancsi szívesen játszott az elhagyott játszótéren. Nem volt senki rajta kívül.

Őrült módjára hajszolta maga előtt az eldobált, hasznavehetetlen tárgyakat.

-„Megpörgetlek, megforgatlak!” – süvítette magából kikelve.

Aztán beleunt a játékba és odébb állt.

   Szeretném, ha újra életre kelne ez a játszótér!

Úgy sírnak a hinták, hogy a szívem szakad bele!

   Azzal vigasztalom őket, mikor összeszedegetem az elhullajtott szemétgalacsinokat, hogy lesz még újra szép és rendezett a környezetünk, csak össze kellene fognunk!

   A sárga szalag már régen elszakadt.

Beletettem a kukába.

Ezt az apró mozdulatot kellene gyakorolnia mindenkinek. Nem nagy fáradság!

   Abban bízom, hogy rajtam kívül sokan fognak segíteni az elhagyatott játszótérnek.

Aki komolyan gondolja segítő szándékát, keressen fel engem, meg fogom mutatni, hol is van ez a játszótér!

Gál Zsuzsanna Tamara meséje

Köszönjük szépen!